♦ 8.fejezet: "Akarom!" ♦

Figyelem!A rész +18/+16-os jelenetet tartalmazhat!Erős idegzetűeknek ajánlott!Az esetleges fangörcsért nem vállalok felelősséget!Jó szórakozást! ^^

 Megint az ágy fölött kötöttem ki, mint legalább másfél héttel ezelőtt. Rengeteget agyaltam, nagyon is akarom azt, de egyszerűen nem tudom mi bajom van. Mikor venné le a felsőm, bepánikolok, és eltolom magamtól. De most az egyszer erőt veszek magamon!

 Nyelvével többször is körbejárja a szám, miközben keze felfedezőútra indul a pólóm alatt. Finoman váltunk el, ajkait a nyakamra tapasztotta. Lábaimmal a combját szorítom. Kezét kibújtatja ingem alól, és lekezdi kigombolni. Nyakamon ráharap a vékony bőrre, amitől kéjesen felnyögök. Kiszabadítom a kezem, ami eddig össze volt kulcsolva az övével, és a fejem mellett volt, és a vállára teszem. Megszorítom a fehér inget.

- Ehren....- mindkét kezemmel a vállát markolásztam, míg a fiú elkezdte levenni rólam a felsőt. Nem ment könnyen, de leszenvedte, ahogy a sajátját is. Csillogó szemekkel nézett végig rajtam, kipirult arccal."Neki is ez lenne az első?"  Ekkor a melleimhez hajolt. Végignyalt a balon, amit furcsálltam, hisz még rajtam volt a melltartóm. Finoman ráharapott a bőrre, amitől hátravetettem a fejem, és egy hangos nyögés hagyta el az ajkaim. Még jobban megszorítottam a vállát. Kicsatolja a melltartóm, és megszabadít tőle. A jobb mellem masszírozni kezdi, míg a balt szájába veszi. Nyelvével végigsiklik a mellbimbómon, amitől nemhogy kiráz a hideg, de még libabőrös is leszek. - Eh...Ehr..Erenh! - keze a mellemről lecsúszik. Végigvezeti a hasamon, majd megállapodik a bugyimnál. Nem sokat szarozik vele, belecsúsztatja a kezét, és egyik ujját belém helyezi. Az eddigieknél hangosabban felnyögök,  fejem oldalra fordítom.
- Le...Lhenah.... - lihegi, elengedve a mellem. Csípőm előre-hátra kezdem el mozgatni, felvéve kezének a ritmusát. - ....sz..szűkh vhagy....- mindkét kezemmel megragadom a tarkóját, és lehúzom magamhoz. Homlokom az övének döntöm, és hangosan nyögök.
- Mhég....Ehr....Eren még! - ekkor abbahagyja. Kikerekedett szemekkel figyelem. Elkezdte kicsatolni az övét, és levenni a nadrágját. Lemászott az ágyról, és levette magáról. Hatalmasra nyílt szemekkel figyeltem a dudort a bokszerén. Visszamászott, és foggal elkezdte lehúzni rólam a vékony fekete anyagot. Terpeszbe hajlította a lábaim, és közéjük térdelt. Újra a bal mellemre tapad, kezével végigsimít a nemi szervemen. Két ujját is belém helyezi. Megfogom mindkét alkarját, és újra felveszem a ritmust. Rohadtul élvezem, és nem is vagyok rest a tudtára adni. - Erenh.....ez...nagyohn...jó..! - beletúrok barna hajába, melytől elengedi a mellem. A szemembe néz, egy gyors csókot lehel az ajkaimra, és lejjebb halad. Végigment újra a nyakamon, mindkét mellemen, a hasamon, míg el nem ér oda. Habozás nélkül simít végig a combjaimon, majd kihúzza az ujjait. Lenyalogatja róluk a nedvem, és nyelvével kezd el kényeztetni. Nagyon furcsa érzés volt,de nagyon élveztem. Fogai közé vette a csiklóm, amitől felsóhajtottam. Beletúrtam félkézzel a hajába, a másikkal megmarkoltam a takarót. Nem kellett a tudtára adnom, hogy érzem magam, tudta anélkül is.
 Abbahagyta. Fölém magasodott, az alsója nélkül. Bámultunk egymás szemébe, kipirulva.
- Akarod? - kérdezte halk, csábító hangon. Fejem oldalra fordítottam. Nyakát mindkét kezemmel karoltam, lábaim az övéi köré tekertem.
- A...Akarom! - jelentettem ki határozottan. A bejáratomhoz igazította férfiasságát, és a fülemhez hajolt.
- Mondd ki...mondd ki még egyszer utoljára! - suttogja beindult hangon.
- Eren...ez parancs....csináld! - és belém hatolt. Fejét a vállamra döntötte. Megnyikkantam, szemeim elkerekedtek, mindkettőből egy-egy könnycsepp csordult ki. Tövig bennem volt, és mozogni kezdett. Majdnem teljesen kivette, és újra tövig nyomta. Fájdalmasan felnyögtem, vasas ízt éreztem a számban.
- Forró..... - suttogta, elég hallhatóan. - Szűk.....- már egy ideje így járt bennem, ugyanúgy. Lassan, próbálta fájdalom mentesen csinálni. Nagyon, nagyon, nagyon jó volt.
- Eren....gy..gyo...gyorsabbanh! - fejem hátra vetettem, és éreztem, ahogy gyorsítani kezd. Nem győztem nyögni, annyira jó volt. - Ehz...ehz... - kezdtem, a saját hajam tépkedve.
- Fháj? - kérdezi rémülten, a szemembe nézve.
- Khibaszhott khurva jhóó! - mondom hangosabban, mint eddig. Lábaimat körbefonom a dereka körül, míg a fiú mindkét kezével megemelte a csípőm. Hirtelen felült, így még mélyebbre tudott hatolni, már ha ez lehetséges. Átkaroltam fél kézzel a nyakát, másik kezemmel a hajam markolásztam. Mindkét keze a derekamon volt. Elkezdtem előre-hátra mozgatni a csípőm, miközben Ő mozgott bennem. Éreztem, nem sok van már hátra, de ezt kivételesen nem adtam a tudtára. Hangosabb nyögések és sóhajok hagyták el a száját, és hirtelen magához rántott. Egyszerre élveztünk el, Ő a mellkasomnak dőlt nyögve egyet, Én pedig majdnem felsikítottam. Fáradtan lihegve dőltem a vállára, míg óvatosan kicsúszott belőlem. Körbeölelte a derekam, és lefektetett az ágyra. Vagyis inkább levágott rá. Felállt, Én pedig feltámaszkodtam. Figyeltem mit csinál. Megkereste a bokszerét, visszavette, és elkezdett valami mást is keresni. Amíg Ő el volt ezzel foglalva, jobban szemügyre vettem. Gyönyörűen kidolgozott felsőtest, kockás has...és hirtelen megfordult!A ruhában, maga volt a megtestesült tökély, így még inkább!És az a segg...az állam a padlót - illetve, ez esetben ágyat- súrolta. Szinte csorgattam rá a nyálam, mikor az alsóneműimmel és ingemmel ült vissza mellém. Felém nyújtotta, Én pedig elvettem tőle. Nagy nehezen - fel nem állva az ágyról, minek azt?!- felvettem a bugyim, majd belebújtam a melltartómba . Segített becsatolni, és felvettem az inget..amit csak gondoltam, hogy az enyém!Az övé volt. Elég nagy volt rám, és eléggé, hogy is mondjam..mélyen dekoltált. Pedig nyakig begomboltam. Az ujjai lógtak a kezemen, a többi részével együtt, de  az Övé volt. Mire végeztem, már elhelyezkedett az ágyban. Derékig betakarózva feküdt. Mellé másztam, és a mellkasára hajtottam a fejem. Hallgattam a szívverését, ami megnyugtatott. Elkezdte a vállam simogatni, percről percre lassabban. A szuszogása is egyenletesebb, és lassabb lett. Felpillantottam, és megláttam az alvó arcát. "Milyen aranyos!" jelentettem ki magamban, és fejem visszahajtottam a mellkasára. Természetesen, így aludtam el. "Nekünk is, éjfél után jut eszünkbe AZT csinálni!"

♦ 7. fejezet: Első csók ♦

- E...Eren?- nyögtem ki nagy nehezen. A démoni komornyikom ott állt előttem, teljes életnagyságban.
- Szolgálatára, Gazdám! - hajolt meg előttem. "Ez tényleg Ő....."
 Amilyen gyorsan csak tudtam, odarohantam hozzá, és a nyakába ugrottam. Pár lépést hátra lépett, de nem esett el. Mi több, visszaölelt. Mikor már tudtam, hogy csak csüngök rajta, letett a földre. Elengedtem a nyakát, és körbeöleltem a mellkasát. Arcom belefúrtam az ingébe, és jó mélyet szippantottam bele. Mint mindig, most is csoki illata volt. Erősen magához húzott. Akkor tudatosult csak bennem, hogy nem csak képzelődök. Könnyek gyűltek a szemembe, amiket most az egyszer ki is engedtem. Hangos zokogásba kezdtem. A fiút ez nem zavarta, halkan csitítgatott. Mikor már mondhatni, lecsitultam, elkezdte simogatni a hátam. - Tudja....már nagyon hiányzott... - kezdte halkan. Megmarkoltam a dereka két oldalán az inget, és eltávolodtam tőle.
- Izé....Te is.... - mondtam, kerülve a tekintetét. A következő mozdulatán pedig elvörösödtem. Soha életemben nem pirultam még el, de Ő ezt kihozta belőlem. És hogy mit is csinált? Megfogta az állam, és elkezdett felém hajolni. Már majdnem összeértek az ajkaink, mikor eltoltam magamtól. - Ezt nem itt kéne...tudod, a falnak is füle van. Meg szeme. - néztem az emelet felé.
- Ezt hogy érti? - felé fordultam, és a füléhez hajoltam.
- Itt van Erwin és Hanji... - ennyi elég is volt, egyből elengedett. - Az előbbit pedig...felejtsük el!Csak gyere utánam... - ezzel elindultam fel a lépcsőn. A szobámhoz vettem az iránt. Eren hang nélkül követett, végig a folyosón. Nem találkoztunk senkivel, szerencsére. Meg akartam kímélni magam, és Erent is a kérdésektől. A szobámba lépve, előre engedtem, majd becsuktam az ajtót, és bekulcsoltam. "Erwin-ék csak legyenek abban a tudatban, hogy még mindig itt vagyok...." A fiú megállt, az asztalomnak dőlve, Én pedig másfél lépésnyire elé. Félre néztem, egyenesen a szekrényemre, jobb kezemmel megfogtam a bal felkarom.
- Szeretne velem valamiről beszélni, Gazdám? - kérdezte, hosszas csend után. Aprót bólintottam. Éreztem, ahogy szemével végigmért. - Történ valami, amíg nem voltam itt? - újra bólintottam.
- A Királynő szabadságra küldött, emellett párszor meglőttek, és bevágtak egy ablakon. Eltörtem a kezem, és hat hétig rajta volt. - magyaráztam röviden. - És...gondolkoztam.... - először lehajtottam a fejem, majd felnéztem rá. Értetlenül oldalra biccentette a fejét, Én pedig halványan elpirultam. - Izé...nem tudom hogy fejezzem ki magam.... - sütöttem le a szemem. "Lena!Ne töketlenkedj már, az Istenért!Mondd ki! Eren, szeretlek!" sóhajtottam egyet, lehunyt szemmel. - Az Istenért már..! - jelentettem ki hangosan, elé léptem, megfogtam a nyakkendőjét, és lehúztam magamhoz. Ajkaim szűziesen tapasztottam az övéire. Elcsattant életem első csókja. Majdnem hat év kellett hozzá, hogy rájöjjek, akit igazán szeretek, itt van tőlem egy karnyújtásnyira. És ehhez csak annyi kellett, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnjön. A fiú eléggé lefagyott, majd megfogta a derekam, és magához húzott. Rutinosan (Honnan az Istenből tudom Én, hogy kell ilyet?!Ez nagyon furcsa!) kibontottam a nyakkendőjét, és  a földre dobtam. A szűzies csókból, egy elég beindult nyelves lett. Végül az ágyon kötöttünk ki. Zakóját a földre dobta, a mellénnyel együtt, és az Én pulcsim is ott kötött ki. Tapasztaltan kezdte kigombolni az ingem, de ekkor a vészjelző megszólalt a fejemben. A fiút újra eltoltam magamtól, és csillogó zöld szemeibe néztem. - E..Eren....Én... - ekkor elseperte a frufrum, és egy csókot lehelt a homlokomra.
- Még várjunk ezzel...rendben? - kérdeztem halványan mosolyogva. Bólintottam egy aprót, és átkaroltam a nyakát.
- Mi lenne...ha nem magázódnál? Tegezhetsz....még nem vagyok annyira öreg... - fordultam az ajtó felé. Elnevette magát. Amint meghallottam a nevetését, Én is elmosolyodtam. "Milyen aranyos a nevetése!" gondoltam, és kimásztam alóla. Törökülésben letelepedtem elé, Ő pedig rám nézett. - Mi lenne ha...ma este...velem aludnál...?Olyan egyedül vagyok itt. - hajtottam le a fejem. Végigsimított az arcomon.
- Óhajod számomra parancs, Lena. - az Ő szájából nagyon tetszett a nevem. Lerúgta a cipőit, és felmászott mellém. Nyomott egy puszit az arcomra, és a fülembe súgta: - Szeretlek. -teljesen lefagytam. El sem tudja képzelni, mennyit jelentett ez nekem! Arcom egy szép vörös színt vett fel, és félre pillantottam.
- Én is...... - mondtam halkan. "Nem tudom, milyen lehet szerelmesnek lenni...de az biztos, hogy Én nagyon kezdő vagyok benne!"

♦ 6. fejezet: "Hiányzol....." ♦

 Egy hatalmas sóhaj hagyta el a szám, és felnéztem az égboltra. Este van, Én pedig az erkélyen ülök, egy nagy párnán, az eget bámulva. Összehúztam magam, állam a térdemre tettem. Gondolataim állandó jelleggel visszajártak Erenre. Ahányszor ki akartam verni a fejemből, bevillant az arca, amit utoljára láttam, és újra előjön az a szúró érzés. Az égen a csillagok nagyjából megnyugtattak. "Úgy csillognak....mint a szemei..." a gondolatra beharaptam az alsó ajkam, és összeszorítottam a szemem. Eren mosolygós arca villant be. Mikor újra kinyitottam a szemem, levettem a szemkötőm, és újra az égre néztem. A Hold megvilágította az arcom, ahogy a körülötte lévő fehér korlátot és falakat. Emlékszek, pont ilyen éjszaka volt, mikor megismerkedtem vele. Pár évvel később pedig az életem részévé vált. "Ő a másik felem....." A  könnyek marni kezdték a szemem, de nem engedtem, hogy előtörjön belőlem a sírás. 

- Eren..... - mondtam halkan, nehogy a bent durmoló két idióta meghallja. - .....Hiányzol.....- soha életembe nem éreztem ekkora magányt, és ürességet mint akkor. Mintha megfosztottak volna az egyik végtagomtól, vagy belsőszervemtől. "Egy élet nélküle.....lehetetlen!" Ahogy ezen gondolkoztam, megéreztem egy lágy szellőt. Körbejárt, majd el is állt. "Különös..." gondoltam, mikor furcsán bizseregni kezdett az arcom. Pont ott, ahol aznap este megfogta. "Talán...mégis csak szeretem Őt...." miután ez a gondolat végigfutott az agyamon, egy hideg kezet éreztem meg a vállamon. Reménykedve fordultam felé, és néztem rá, de csak Erwin volt az. 

- Jobb lenne, ha elmennél aludni. - mondta egy halvány mosoly kíséretében. Felém nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam, és felsegített. Felszedtem a párnát a földről,  és elindultam be. Végigvonultam a szobán, közben ledobtam a horkoló (!!) nő mellé a párnát, és kimentem.

♦♦♦ 

 Egész nap a szobámban gubbasztottam, a térdeim ölelgetve, az ajtót bámulva. Nem is tudom hány nap telt el így, de mikor Erwin-ék be akartak jönni, egyből kiküldtem őket a picsába. Addig ki nem mozdulok innen, amíg a komornyikom nincs itt!Ezzel a kijelentéssel csak egy gond volt, hogy rohadtul unatkozni kezdtem. Kínomban gyorsan felöltöztem, elraktam a táskámba a pénztárcám és telefonom, na meg a fülhallgatóm, és kiosontam. Erwin és Hanji a nappaliban vannak ilyenkor, a többiek meg...igazából, fogalmam sincs. Halkan csuktam be a hatalmas bejárati ajtót, és észrevétlenül lépdeltem el a kapuig. Feltűnés mentesen jutottam ki, és lassan indultam el a városba. A birtokot körülölelő erdőben - azon belül is, a földúton- sétáltam végig, fülemben a fülessel. Rengeteg depis zene játszódott le, mikor beértem. El volt borulva, a szél is lengedezett, de Én azért is rövidnadrágban mászkálok. Combzoknival. Mert Lena Ackerman egy értelmes ember...grófnő...mindegy!  Utam egyenesen egy közértbe vezetett, ahol aztán felvásároltam majdnem a fél boltot. Ahányan bent voltak, elhűlve figyelték, ahogy átnyújtom a pénzt, de nem értem miért. Pár ember felismert az utcán, amit szintén nem értek. Az Ackerman család régen nagy hírnévnek örvendett, de mióta bejelentették hogy MINDENKI meghalt,egyre jobban lett más téma. Már nem beszéltek rólunk, nem is foglalkoztak velünk. Ugyanis, Mi voltunk a legnagyobb fegyver-, és lőszergyártó cég, ezért is van a szobámba nem is egy ilyen elrejtve. Célzok ezzel az asztalomra, ugyanis a fiókjai tele vannak velük. Erről senki sem tud, rajtam és Erenen kívül. Mivel Ő az egyetlen személy, akiben megbízok. És mert ugye démon, tehát ha engem megölnek mert elkotyogta, búcsút mondhat a szerződésnek és a lelkemnek. Ő járna rosszul, nem Én vagyis....ebben az esetben mindketten.
 Ahogy vonultam az utcán, a szemerkélő esőtől védő kapucnimban, mindenki megbámult. Fejem le volt hajtva, a biztonság kedvéért, ki tudja, mennyien fognak még felismerni. De arra nem gondoltam, hogy a címer van a pulcsim hátuljára nyomtatva. Ijedt tekinteteket fedeztem fel, és felemeltem a fejem. Kihúztam magam, és büszkén sétáltam, hogy Én bizony Ackerman vagyok, és nem is akárki! Nagy nehezen visszajutottam a birtokhoz. Az ajtó előtt lehúztam a bakancsom, a fogasra akasztottam a pulcsim, kibontottam az amúgy is kócos hajam, és elindultam a konyha felé. Lepakoltam mindent az asztalra, és elindultam ki. "Milyen üres...." néztem végig a hatalmas aulán, melynek közepén volt a hosszú és széles, vörös szőnyeggel borított lépcsősor. Sóhajtottam egyet, melytől az egész helység visszhangzott. "Milyen csendes...." ezzel elindultam a lépcsők felé. Ahogy elértem a harmadik lépcsőfokot, halk, mégis elég férfias köhécselés ütötte meg a fülem. Egyből megálltam, és lefagytam.
- Grófnőm? - hallottam meg az ismerős hangot. Túlságosan is hiányzott, főleg ez alatt a - majdnem- két hónap alatt. Térdeim remegni kezdtek, de megfordultam. Amint megláttam, ki szólított meg, teljesen lefagytam. Fekete öltöny, fekete cipők, fekete mellény, fehér ing, barna bőr, mélybarna, csillogó haj, és gyönyörű palackzöld szemek. Haja, mint mindig, gondosan volt beállítva, öltönye tökéletesen passzolt rá, hibátlan volt az egész kinézete. Apró mosoly ült az arcán, szemei örömtől csillogtak.A meglepettség és öröm egyszerre ült ki az arcomra, megszólalni sem tudtam.
- E...Eren?- nyögtem ki nagy nehezen. A démoni komornyikom ott állt előttem, teljes életnagyságban.
- Szolgálatára, Gazdám! - hajolt meg előttem. "Ez tényleg Ő....."

♦ 5. fejezet: "Egy nap Hanji nélkül"? ♦

- Ne már Erwin, tegyél le! - vergődtem a férfi hátán. Még itt-ott előfordultak rajtam sebtapaszok, de a kötéseket teljes mértékben leszedhettem, illetve tudtam végre járni. Csak a gipsz volt még mindig a kezemen. Sajnos. Kellett nekem badass-kedni!Amúgy, a három hetem megtoldották még hárommal...ki gondolta volna, hogy egy "kis" zuhanástól másfél hónapig megfosztanak a kezemtől?!Mindegy! 

 Éppen az igazak álmát aludtam (miután fél estét végigforgolódtam, mert nem tudtam elhelyezkedni úgy, hogy a gipsz ne bassza szét valamim), mikor ez az állat beront, kirángat az ágyból, a vállára dob, és elhurcol. Még a gipszes jobb kezemmel is püföltem, de semmi.Végigvitt a fél házon, a vendégszobákhoz. Amint megállt, letett maga elé., míg Én újonnan vett szokásommal, gyomorszájon rúgtam. Mit meg nem tanul az ember, az animékből?! Halkan nyöszörögve hátrébb tántorodott, Én pedig összefontam mellem előtt a karom. - Mi a retekért hoztál ide?
- Csssss... - teszi a kezét a szám elé. Belevisítok, és vergődni kezdek, de nem csinál semmit. -...ezt nézd! - benyitott a szobába, és engem az ajtó felé fordított. Ruhák voltak szanaszét, párna és zacskó hegyek mindenhol, és egy nyöszörgő Hanji, az ágyon. Még nagyban horkolt, és az sem zavarta, hogy majd' lefordul a bútorról. Leszedtem a mancsát a számról, és felhúztam az egyik szemöldököm.
- Arra gondolsz, amire Én? - kérdezem suttogva, a felhúzott szemöldököm vonogatva.
- Meglehet....
- Mondom a tervet.. - kezdek bele egyből. - ....te beszaladsz, bezárod az ablakot, Én várok, míg kisprintelsz, aztán becsukom az ajtót!Vetted? - kérdeztem, mire az hátrébb sétált, és felkészült a nagy rohanásra.
- Vettem... - mondta, és már rákészült.
- Három....kettő...MOST! - "kiáltom" suttogva, Erwin pedig megiramodik, berohan a szobába, levágja az ablakot, és mivel hármunk közül, Ő tudja könnyen nyitogatni, bezárja. A biztonság kedvéért kihozta a széket is, Én pedig bekulcsoltam az ajtót.
- Ez gyors volt, Szemöldök Kapitány! - emeltem fel az öklöm.
- Kösz....Törpe! - és leöklözött velem.
- Ééééés most?Várunk, vagy mi? - kérdeztem rá nézve.
- Hát..lesz egy napunk Hanji nélkül. - mondta gondolkodva. Még mindig a kilincsen feküdt a gipszes kezem, míg a balt ökölbe szorítottam, beharaptam az alsó ajkam, és felnéztem a művészi plafonra. - Ennyire ne örülj! - nevetett rajtam.
- Valld be, Te is örülsz neki!
- Nem szállok vitába nőkkel! - ismételte meg, ezredjére ezt a mondatot. Csak ebben a három rohadt hétben, CSAK ezt fújta. Megforgattam a szemem, és besétáltunk a nappaliba. Egy ideig filmeztünk, majd felhoztam, hogy akár GTA-zhatnánk is. Hát igen, de mindig elbénázta, olyankor beálltam elé, hogy "Ne baszakodj már!", és megoldottam. És ez ment Borderlands-ezés közben is. Szó, ami szó, egész jól elvoltunk. 

♦♦♦

 Nem is tudom, mennyi lehet az idő... már esteledett, miközben mi a TV-t bámultuk. Vagyis hogy Ő, Én gondolkoztam. Nem is tudom, hogy jutott olyan az eszembe, hogy míg nincs itt Eren, addig Erwin átvehetné a helyét. "Hmm...nem is rossz ötlet!De hogy vegyem rá..?" - ekkor olyan jutott az eszembe, hogy még majdnem Én sem hittem el. Hát..egy próbát meg ér. 

 Közelebb húzódtam hozzá, és bal kezemmel végigsimítottam a combján. Egyből megfeszültek benne az izmok, és egy morgás szerű hangot hallatott. Felpillantottam rá. Arca eléggé vörös színt vett fel, de még mindig a TV-t bámulta. Mutató-, és középső ujjammal "lépkedtem" a combján, Ő pedig rám nézett. 

- Erwin... - suttogtam, elég izgató hanggal. Mindkét kezemmel a lábára nehezedtem, majd jobb kezemmel a jobb combját kezdtem el simogatni. 

- Hm..? - morrant fel, de még így is hallottam, hogy elpirult. Felnéztem rá, és abbahagytam, amit eddig csináltam. Kiegyenesedtem, és az ölébe ültem. Megfogtam mindkét vállát, és a nyakához hajoltam. Orrommal végigsimítottam nyakának oldalán, amit nem nagyon akart tagadni, hogy élvezi, Halkan felsóhajtott, Én pedig akaratlanul is elmosolyodtam. "Milyen könnyű eset..." Nagyon jól tudtam, hol a gyenge pontja, így egyenesen arra vezérelve a fejem, ráharaptam a bőrre. Felnyögött, majd a füléhez hajoltam.

- Mi lenne, ha átvennéd Eren helyét...?Míg nincs itt... - duruzsoltam a fülébe, majd ráharaptam a fülcimpájára. 

- Benne vagyok! - vágta rá habozás nélkül, Én pedig még tettem rá egy lapáttal, mikor végignyaltam a gyenge pontján. "A férfiak annyira könnyen rávehetők az ilyenekre...egy-két "szexi" megmozdulás, és már az ujjad köré is csavartad Őket.."

- Helyes! -hajoltam el tőle. Másztam volna le róla, de megfogta a csípőm, és közelebb húzott. Meg akart csókolni, de mutatóujjam a szája elé tettem. - Nem, nem! Grófnőket, és szűz lányokat házasság előtt soha! - ezzel lemásztam róla. Hirtelen kicsapódott az ajtó. Mindketten egyszerre fordultunk felé. 

- LENAAAA! - rohant be Hanji, kiabálva. Átugrotta a kanapét, egyenesen a nyakamba vetette magát. Vele együtt fordultam le a földre. - Valaki bezárt a szobámbaaaa! - visítozta a fülembe. Erwin elnevette magát rajta, Én pedig megadóan hagytam, hagy ölelgessen ez az őrült nőszemély. "Van, ami sosem változik..."

♦ 4. fejezet: A küldetés fedőneve:”Mentsd a marhákat!” ♦

 Már messziről hallottam a lövések hangját,pedig a romok még csak látótávolságon belül sem voltak. Próbáltam gyorsítani, amennyire csak tudtam, de már max sebességen voltam. A kisebb dombokon  még ugrattam is egyet, mikor hirtelen feltűnt a hely. Ezek tényleg jó nagy szarban vannak, három ember legalább negyven ellen.

- Hohó, Lena most kurvára gyilkolni fog! - vigyorogtam, gonoszan összehúzott szemöldökkel. Amint láthatóvá vált minden, csak hogy magamra vonjam a figyelmet, egy "YAHOOOO!" félét ordítottam, amit általában Hanji szokott ha valami undorítót vagy furát lát, ami az esetek száz százalékában kinyúlt, elütött állatok vagy azoknak belsőszervei. Jobb esetben bogarak. De kivételesen bevált! Minden tekintet rám szegeződött, és ahelyett a három balfasz helyett engem kezdtek el lőni. Három talált el, az is csak a vállamba. Nem volt vészes, legalábbis nem éreztem annak. Elengedtem a kormányt, és előrántottam mindkét pisztolyom. Ahogy közelebb értem, leugrottam a motorról, amely elsodort legalább három embert. "Negyvenből három....harminchét maradt!" A levegőben szaltózva kilőttem hat embert, és mindet pont koponyán. " Harmincegy...."- számoltam magamban, ahogy szoktam. Amilyen gyorsan csak tudtam, az egyik még állva maradt fal mögé rohantam. Hozzásimultam, és óvatosan, észrevétlenül kinéztem. Egyből megsoroztak, Én pedig visszahúzódtam, és tárt cseréltem.

- Lena!Hál' Istennek, már azt hittük csak úgy mondta, hogy jössz! - örvendezett Gunther.

- Három ekkora barmot, mint Ti, kár veszni hagyni. Plusz, zöldfülűek életét felesleges elvenni! - mondtam, és kihajoltam. Már csak egyik pisztolyom volt nálam, és azzal is elég sikertelenül két embert lőttem le. "Huszonkilenc..."- folytattam a számolást.

- Hé!Mi is házőrzők vagyunk, mint Ti!Ami nem "zöldfülűségre" vall! - hitetlenkedett Oulo. Levettem fejemről a sisakot, és Josh-nak dobtam, ki elkapta, és letette.

- Akkor miért nem tudtátok ezeket kivégezni? - böktem a fejemmel a maradék ember felé. - HA tényleg nem vagytok kezdők, miért csak ennyi fegyver van nálatok?

- Nálad is csak két pisztoly van! - bökött Oulo a fegyvereim felé.

- És ezt ki mondta? - kérdeztem, és előrántottam a késeim. Öt ujjam közé fogtam őket, és meggörnyedve felálltam.

- Lena, mit csinálsz? - kérdezte ijedten Josh.

- Segíteni jöttem, nem?!Huszonkilenccel csak elbírok, ha már kiiktattam Higami-t, és a maffiáját! - ezzel a fal tetejére ugrottam, és eldobtam a késeket. Mind az öt betalált, pont mellkasba. "Huszonnégy....." Lehet a fal mögött ülők hülyének néztek, de leugrottam, és egész egyszerűen csak  megálltam. Az a huszonnégy ember is leállt a lövöldözéssel. Elhűlve néztek engem.

- Mit csinálsz Törpe? - a kérdés a hátam mögül jött, Oulo-tól. A becenév nyílként hasított belém, Én pedig elborult fejjel hozzávágtam a telefonom, ami a homlokán koccant, kiütve Őt.

- A magasságom csak egy dolog..MÉGIS ERŐSEBB VAGYOK MINT TI HÁRMAN ÖSSZESEN BASZKI! - kiabáltam, melyre a többi csak nevetni kezdett. Mutogattak rám, az idióta beceneveket ne is említsem. Elővettem egy újabb kést, és az egyiknek, aki éppen jót szórakozott rajtam, a sípcsontjába dobtam. Mindenki elhallgatott, a pasi meg szenvedve a lábához kapott és fetrengeni kezdett. Remegve kaptak a pisztolyukhoz, de elég későn. Ugyanis, míg Ők szerencsétlenkedtek, és tízet főbe lőttem, három megint kés általi halált halt. "Tizenegy...." Lövöldöztek engem, de Én csak közelebb kerültem hozzájuk. Hármat megint kilőttem, kettőt megsebeztem. Engem is találtak el, még párszor a vállam, és ha jól számoltam kétszer combon lőttek. De az a nyolc ember nem tudott megállítani. "Még ha hármat-négyet lelövök, a többit ki tudom végezni pisztoly nélkül is!" - ezzel a gondolattal cselekedtem is. De nem az eltervezettek szerint. A két sérültet és még hármat ki iktattam, bár még párszor kaptam a combomba. Amint két lépésnyi távolságra kerültem a három pasihoz, előrántottam egy újabb kést, és azzal kivégeztem őket. A kést eldobtam a picsába, kezem a vállamra tapasztottam. Visszavánszorogtam a többiekhez. Azok már fel voltak tápászkodva, Oulo-t is felszedték a  földről,aki a telefonom fogta a kezében.

- E..izé...ezt elejtetted! - nyújtotta felém. Emeltem érte a kezem, de felszisszentem.

- Jól vagy? - dobta el magától a srácot,aki újra eltaknyolt. Vette volna le rólam a dzsekim, de elcsaptam a kezét.

- Ne érj hozzám.... jól vagyok. - mondtam, és megfordultam.

- L...Lena! - hallottam egy nyöszörgő hangot. Visszafordultam, és annyit láttam, hogy Josh kikapja a földön heverő Oulo kezéből a telefonom, és felém nyújtja. Nagy nehezen érte nyúlok, de ahogy venném el, az ujjaink összeérnek. Erre a kék szemű és hajú, szeplős arcú fiú, fülig pirul. Felvonom az egyik szemöldököm, és elveszem a készüléket. A farzsebembe süllyesztem, felszedem a földről a pisztolyaim melyek visszakerülnek a helyükre, és elindulok a valahol hullákon fekvő motoromhoz. Átlépkedek a hullákon, míg el nem érem a járművet. "Mintha valamit elfelejtettem volna...." -miután ezt kimondtam magamban, valaki elkapott hátulról, és a fal maradványhoz vágott. A tégladarabok széthullottak, valamennyi rám is esett. Térdeltem, kezeimmel támaszkodtam meg magam előtt, vért köhögve fel.  Fogalmam sincs, hova lehettek a többiek, de a tag közelebb jött, és gyomorszájon rúgott. Még több vért köhögtem fel, de ez Őt nem érdekelte, dzsekimnél fogva felemelt. nem volt erőm ellenkezni, csak lógtam ott, mint egy rongybaba. A romok mellett, egy romos gyárépület volt...na, Én annak az ablakán repültem be. A pasi követett, és vigyorogva figyelte, ahogy nyöszörögve próbálok felállni. "Hogy felejthettem el?!" - ordítoztam magamban, káromkodva. Nagy nehezen leszedtem az oldalamról a pisztolyt, és felé tartottam. Még mindig vigyorgott, időközben a három idióta is megérkezett. Meg akartam húzni a ravaszt, de hirtelen minden elsötétült. Fejem a padlóra esett, pisztolyom kiesett a kezemből. Szánalmasan festhettem.

♦♦♦

 Szemem nehezen nyitottam ki. A hideg beton helyett valami puhán feküdtem. Fél kézzel megpróbáltam felülni, de vissza is estem. Oldalra fordítottam a fejem, és egy eléggé aggódó barna szempárral találtam szembe magam. 

- Ha...Hanji...? - kérdeztem nyöszörögve, és kibírva a szúró érzést, felültem. - Mit keresel Te...itt? - kérdeztem, elég kómás hangon.

- Lena!Úgy aggódtam! - ölelt meg jó szorosan, melyre fájdalmasan felnyögtem. Egyből elengedett.

- Mégis mi történt veled? - kérdezte Erwin, mellettem ülve. 

- Negyvenen voltak, három ellen, és Én mindet megöltem... - mondtam ugyanolyan semmitmondó hangon.

- Ez nem is hangzik rosszul! - örült fel hirtelen a szőke.

- De egyet kihagytam.....hozzábaszott egy falhoz, aztán bevágott egy gyár ablakán....másra nem emlékszek, csak hogy megpróbáltam lelőni, Ő pedig vigyorgott... - folytattam. - De hogy kerültem haza?

- Egy fiú hozott be. - mondta Hanji, majd kicsattanva.  - Csak nem a barátod?

- Hogy nézett ki? - kérdeztem vissza, mit sem foglalkozva a négyszemű feltevésével.

- Kék szem, kék haj, szeplők, és hozzád képest 20 centivel magasabb. - magyarázta Erwin. "Már megint a kurva magasságom.....NEM ÉN TEHETEK RÓLA HOGY KICSI VAGYOK, JÓ?!Rohadt gének....."

- Josh...? - néztem körbe. - Hol van?

- Elment. - válaszolt újra a szőke.

- És a motorom? - igen, a motorom mindennél fontosabb.

- A garázsban van, elég szar állapotban. - röhögött fel Hanji.

- Min röhögsz, Négyszem? - kérdeztem rá.

- Elég viccesen nézel ki....hogy üvegszilánkok állnak ki belőled! - még hangosabban kezdett el nevetni, én pedig végigmértem magam. Igaza volt, de hogy a picsába került le rólam minden ruhám, kivéve az atlétám? - Na gyere, elrendezlek! - állt fel, intve nekem, Én pedig felvontam az egyik szemöldököm.

- Ezt te komolyan is gondoltad? 

- Aha! - mondta vidáman, és kisétált. Ránéztem a mellettem lévő férfire, aki megvonta a vállát. - Erwin, hozd már! - nézett vissza. Ekkor felállt, és óvatosan az ölébe vett.

- H..he?!Mi...mit csinálsz?! - ijedtem meg. 

- Inkább nem keverednék vitába nőkkel.... - mondta, és elindult velem ki. Levitt az ebédlőbe, ahol Hanji várt minket, egy elsősegély dobozzal, az asztalnál ülve. Kirántott egy széket, melyre Erwin leültetett. És a nő kezelésbe is vett. A mellettem álló férfi félig letérdelt mellém, és megfogta a kezem. Ekkor Hanji egy hideg csipesszel nyúlt a combomon lévő sebhez, melyre megszorítottam Erwin hatalmas tenyerét, lehajtott fejjel. Szemem és fogaim összeszorítottam, de így sem tudtam elrejteni a fájdalmam, egy könnycsepp csordult ki a szememből. Négy töltényt vett ki a sebből, majd lefertőtlenítette és bekötözte. Aztán jöhetett a vállam. Abban több is volt, ha jól számoltam hat. Miután végzett a fertőtlenítéssel és kötözéssel, nekilátott kiszedni belőlem a szilánkokat. Igen, az esés során rengeteg szilánk fúródott belém, emiatt is vették le (szerintem ) a ruhám. Az már nem fájt annyira, kaptam kisebb-nagyobb sebtapaszokat a sebekre, és elkészült. 

- A kezed tudod mozgatni? - kérdezte végül. 

- A balt igen, a jobb már annyira nem biztos....  - ezzel megpróbálkoztam vele. Felemelni fel tudtam, de a csuklómba éles fájdalom nyilallt, melyre felszisszentem.

- Ezt gipszelni kellesz....de majd csak holnap! -mondta, majd fáslival körbetekerte a csuklóm, majd egy nagyobb géz darabbal a nyakamba kötötte. Hát, ne is mondjam, így is lett, kaptam rá három hét gipszet. Addig mindketten itt voltak, és segítettek amiben tudtak. Próbáltam kockulni is, de nem nagyon jött össze, így egész este filmeztünk, és zabáltunk. Míg normálisan járni nem tudtam Erwin cipelt mindenhova. Nem mondtam, de élveztem, hogy nem kell sétálnom. Talán, ha visszajön Eren, ráveszem. Vagy rá parancsolok. "Szó, ami szó, Erwinéknek igazuk van..egy pszichopata, szadista,agresszív törpe vagyok...."

♦ 3. fejezet: Hirtelen küldetés ♦

- EEEEEEREEEEEEN!!!! – már lassan hatodik napja járok körbe utána. De semmi. Senki sem látta. Már kezdem hiányolni. Ezért is tűnt fel mindenkinek, hogy kedvtelenedd vagyok mint általában. Igazuk is volt! Lényegében, az alatt az öt-hat év alatt nagyon összeszoktunk. Ő a második jobb-, és balkezem, illetve a hátsó szemem. Mindenben Ő segített, és a kávéjának, nincsen párja. „Hiányzik….”- mondtam magamba, és lehajtottam a fejem. Újabb szokásomhoz híven betotyogtam a nappaliba. Az asztalon sorakozott legalább húsz szatyor, rengeteg Pocky-val, csipsszel és innivalóval. Levágtam magam a kanapéra, egy-két zacskó csipsz, négy doboz Pocky és három kóla és energiaital (tudom, tudom, káros, de kit érdekel?Én életem, és ha tönkreteszem ezzel az egészségem mi lesz?Így is el van baszva az egész életem, ha elbaszom az egészségem, lehet temetni az Ackerman család –lehet- utolsó leszármazottját!) kíséretében. Bekapcsoltam a TV-t, és kapcsolgatni kezdtem. Váltogattam a csatornákat, de nem igazán kötött le. Nem is találtam semmi normális filmet vagy sorozatot amit még nézni is lehet. A rajzfilmek közöl egybe-egybe belenéztem, de nem igazán érdekelt. Végül levettem a hangerőt, hogy csak idióta pusmogást halljak, és elkezdtem a laptopom nyomkodni. Nem nagyon kötött le az se, szinte semmi sem történt a városban mióta szabadságon vagyok. Mielőtt elmentem volna, mindig tele volt minden a halálesetekkel, illetve azzal, hogy elkapták a bűnözőket. De persze, engem nem említenek meg. A Királynő házőrzőinek ki-, és holléte titkosított.

 Csak ültem, ölemben a gépemmel, és unottan nézegettem a hátterem, ami a családom címere volt. Nem tudom hányan vannak így vele, de nekem ez a szimbólum baromira tetszik!Jól „választottak” annak idején anyáék. Nézegettem, és gondolkoztam. Egyszer megakadt a szemem az „Anime” mappámon. Kevesen tudják rólam – ami annyit tesz, hogy csak Eren- , hogy otaku vagyok. Élek-halok a mangákért, az animékért, és magáért a Japán kultúráért. Némi hezitálás után megnyitottam, és elkezdtem nézegetni a mappákba rendezett, letöltött sorozatokat. „Angel Beats!.....?Neeeeem, azt már láttam nem egyszer, és nem akarom magam újra elbőgni. Jonjou Romatica….?Neeeem, azt meg félreértenék a kint lévők.  Jó lesz a Gintama, azt úgy is régen láttam de….ott van a Fairy Tail meg a One Piece is, amit félbe hagytam….Boku no Pico, pfúú, nekem ez mióta van meg?! Maradok inkább a Diabolik Lovers-nél,de Yui-tól agyvérzést kapok….Another!A horrort pont szeretem!”- miután ezt szépen kitárgyaltam magamban, megnyitottam a mappát, és elindítottam az első résztől. Már bontottam is ki a csipszem, a Pocky-m, és a kezembe kaptam egy Hell-t. Nagy élvezettel és csillogó szemekkel néztem, ahogy halnak meg az emberkék. „Igaza volt Erwinnek….tényleg egy szadista állat bujkál bennem….”

 Nem is tudom hány órán át élveztem ki a rengeteg halál nézését, és a vigyorgásról se feledkezzünk meg! De egyszer kopogtak. Egyből félreraktam a Pocky-m, és a szokásos válaszom adtam:

- Név? Biznisz? – már nyílt is az ajtó. Letettem a gépem az ölemből, és feltérdelve, kezemmel a háttámlára támaszkodva figyeltem ki meri megzavarni szabadságom, és az anime maratonom. Először a cipőt néztem meg. Bana és fekete. Ahogy haladtam feljebb, jobban szemügyre vettem. Szürke farmert viselt, barna övvel, betűrt halványkék inggel, fölötte egy szintén szürke zakó. Szememben felcsillant a remény, hátha az Én drága komornyikom az. De nem. Az izmos lábak és felsőtest, és a nyakában lógó tudom is Én micsoda elárulta kilétét.  – E…Erwin? – kerekedtek el a szemeim. –M..mit keresel te itt? – dadogtam, nem is tudom miért. Zavarba egyáltalán nem ejtett.

- Gondoltam, ha már erre járok, benézek. – mondta egy mosoly kíséretében.

- Négyszeműt nem hoztad, ugye? – komorodtam el.

- LEEEEENAAAAAA!!!! – rohant be nagy örömmel az előbb említett nőszemély. „Pazar!Ennél jobb nem is lehetne!Nem csak megzavarják a szabadságom, de még EZ is itt van….” A fejem egyből lehúztam, de későn. Rám vetette magát, és ölelgetni kezdett, míg le nem rúgta a kajám, és a földre nem estünk. Persze, hogy Én kerültem alulra, nehogy már a Törpe legyen felül!

- Hanjiiiii….! – nyöszörögtem, mintha fojtogatna. Amit csinált is!- Szállj…már..le…! – próbáltam meg leszedni magamról, sikertelenül. Feladtam, és a kezeim kitártam.

- Oooooolyan régen láttalak Törpe Grófnő, nem is emlékszem mikor! –hadarta el, miután engem palacsintává nyomorított. És végre leszállt. „Buddha, Allah, Zeusz meg ahány Isten van, KÖSZÖNÖM!”Felvakartam majd leporoltam magam, és Erwin felé néztem.

- Hányszor kell neked elmondanom?A háziállatoknak KINT a helye! – mutattam az udvar felé.

- Olyan goromba vaaagy.. – biggyesztette le az alsó ajkát a nő, aki elhelyezkedett a kanapén. – Mi jót nézel? – vette ölébe a gépem, Én pedig egy gyors mozdulattal lecsaptam a tetejét.

- Semmi közöd hozzá! – ezzel elvettem tőle, és az asztalra raktam.

- Hol van az én titánkám? – forgott körbe, mintha mi sem történt volna.

- Először is, Ő Eren, másodszor, nem „titán” hanem démon. – nagyon jól tudják, hogy Eren micsoda, de azt nem, hogy miért van itt.

- Hol van Eruci? –kérdezte újra.

- Honnan tudjam?!Lassan egy hete nincs meg! – vágtam le magam. Nem nagyon érdekelt, hogy melegítőben és egy kinyúlt fehér pólóban vagyok, már láttak másmilyen ruhákban is.

- Hogy-hogy? – nézett rám, szemüvege mögül. Közben Erwin is letelepedett mellénk.

- Kicsit sem aggódsz érte? – tette kezét a bal combomra.

- Miért kéne aggódnom?Démon, meg tudja védeni magát! – ekkor megszólalt a telefonom. Felpattantam, és felvettem. – Igen? – szóltam bele. A vonal mögül lövöldözés, kiabálás, és hangos zihálás hallatszódott.

- Lena!Segítened kell! – hallottam meg Josh hangját. Elég ijedten csengett. Már az első napján rájöttem, hogy kettőn közül, mérföldekkel jobb képességeim vannak.

- Nem lehet Joshua. Szabadságon vagyok! – mondtam monoton, gépies hangon.

- Kérlek!Nem bírunk velük! – sírósra állt a hangja.

- „Bírunk”?! – kerekedett el a szemem. – - Ki van veled?

- Gunther és Oulo…. – mondta, én pedig belemorogtam a telefonomba.

- Idióta! – emeltem fel a hangom, melyre a mögöttem ülők felém fordultak. – Hogy képzelted, hogy két újoncot viszel magaddal?! – Gunther és Oulo még most kerültek közénk, nem olyan tapasztaltak. Hirtelen jött egy „Fejeket le!” kiáltás, és egy robbanás.

- Lena…! – folytatta, ijedten.

- Máris ott vagyok… - adtam be a derekam. – De ezért jössz nekem…sokkal! – és megszakítottam a vonalat. Morogtam egy sort, és a két engem bámuló személy felé fordultam.- Ha nem baj, megyek és megmentem három vadbarom seggét! – meg sem várva a válaszukat, rohantam is a szobámba. Berobbantam a helyiségbe, és léptem is a szekrényemhez. Kivettem belőle egy fekete bőrnadrágot, hozzá egy feszülő fekete atlétát. Asztalomhoz lépve, kitéptem a fiókom, melyből előhúztam két pisztolyt, melyeket az övemre csatoltam. Felkaptam a szokásos dzsekim, és a belső zsebeibe dugdostam jó pár kést. Hajam felfogtam, szám elé felvettem egy fekete maszkot. Hátsó zsebembe dugtam a telefonom, és gyors léptekkel elindultam le. Amint kiléptem az ajtón, már mentem is a garázs felé. Kinyitottam a hatalmas ajtót, és megindultam fekete motorom felé. Ráültem, felhúztam a fekete – szintén bőr- kesztyűm, fejemre raktam a sisakom, és beindítottam. Szinte mindenki tudja, hogy motorozok, és nem is csodálkoznak rajta, ha néha napján ezzel megyek. Armin pont időben tolta ki a hatalmas kaput előttem. Elsuhantam mellette,és megindultam az elhagyatott romokhoz. igen, tudom hol van az a három idióta, mert ENGEM küldtek volna oda.  De ahelyett, hogy lerendeztem volna,egymagam, három barom fejét kell megmentenem. „Ennyi ésszel szabadlábon…?!”

♦ 2. fejezet: Szadabság?! ♦

- Armin, hozd a kocsit! - fordultam a fiú felé. Az csak állt zavartan, és engem bámult. - MOST! - kiáltottam rá, mire kapkodva szalad a kulcsokért, és eltűnt. Amíg Ő kiállt, Én magamra kaptam a dzsekim, és szaladtam is ki. A ház előtt állt a kocsi, benne Armin-nal, Én pedig már rohantam is. Bevágtam magam az anyósülésre.- Kurva gyorsan Armin, padlóig! - parancsoltam rá, Ő pedig teljesítette. Feszengve, ugrásra készen mocorogva ültem, mikor a városba értünk. Amint megállt a palota előtt, kiugrottam, és már rohantam is be. Az őrökkel nem foglalkoztam, úgy is beengedtek volna, hisz már jártas vagyok itt. Szinte berontok a tárgyalóba, ahol szokásosan ül a királynő, a két komornyikjával, és három testőrével.
- Oh, Lena!Mi ez a nagy sietség? - kérdezi kedvesen mosolyogva. - Gyere, ülj le! - mutatott egy fotelre, amibe leültem, és Ő is átült velem szembe. Köztünk volt egy asztal, melyen két csésze és egy teáskanna pihent.
- Az egyik cselédem azt mondta, siessek amilyen gyorsan csak tudok, és amint ideértem, rohantam. - magyaráztam megállás nélkül.
- Ennyire azért nem sürgős a dolog! - nevetett. Sasha, ezért még nagyon meghalsz....- Csak arról szerettem volna veled beszélni, hogy mióta itt vagy, megállás nélkül dolgozol. Kéne neked egy kis szabadság is! - nézett komolyan a szemembe.
- Óóóóh, nem ,nem, nem, nem, nem, nem....- ráztam a fejem zavartan. - Nem szükséges!Már meg van tervezve az elkövetkező hónapok ügyei, a ruhák készülne... - ekkor közbevágott.
- Már átadtam Josh-nak a dolgokat. Kell egy kis pihenés neked is. Még fiatal vagy, nem kéne ennyire gürcölnöd! - mondta aggódó hangon.
- Lassan 18 leszek, ennyi belefér! - mondtam komolyan.
- Mondom másképp. Ezt vedd úgy, mint az ügyeket!Értesítelek, mikor kell újra bejönnöd. Rendben? - bólintottam egyet, melyre megenyhült. - És hol hagytad azt a fiút? - felhúztam az egyik szemöldököm. - Tudod, a magas, barna hajút!
- Erent?Nem találtam reggel, nem hozta a reggeli kávém sem, egyszerűen....felszívódott. - hajtottam le a fejem.
- Értem...- mondta kicsit elszomorodva. - Olyan jól mutattok együtt! - felkaptam a fejem, és talán egy kicsit el is pirultam.
- M..mi nem vagyunk együtt!Ő csak a komornyikom! - mondtam védekezően, amin kuncogott egyet. Ő még mindig mosolygott, én pedig csak a körmöm kattogtattam. - Öhm...akkor Én...megyek is! - álltam fel, és elindultam az ajtó felé.
- Majd értesítelek, mikorra kell visszajönnöd. Viszlát, Lena! - mondta, én pedig intettem egyet.
- Viszlát.... - motyogtam, és kiléptem. Lassan mentem végig a képekkel és virágokkal díszített folyosón, és gondolkodni kezdtem. "Mit is szoktak az emberek ilyenkor csinálni?Most végre be tudnám fejezni a papírmunkát!Lenne időm végre magammal is foglalkozni....filmezni, játszani,amit szeretnék?" - gondolkoztam, és észre sem vettem, a kocsi előtt állok. Armin feszengve ült benne, engem várva. Teljesen nyugodtan elirányítottam egy kisebb boltba, ahova aztán újra egyedül tértem be. Nem is egy zacskó csipsz került a kosaramba, rengeteg az egészségre káros ital (kóla), és még sok minden más (többek között jó pár doboz Pocky a legkülönbözőbb ízekben) . A kasszához érve fizettem, és hat zacskóval léptem a kocsi mellé. Bekopogtam Armin-nak, aki kapcsolt, és kicsit kapkodva kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Beraktam mindent az ülésre, gyorsan kihalásztam egy Pocky-t, és beültem újra az anyósülésre. Az út csendesen és lassan telt, a rádióban halkan szólt a zene, én pedig felhőtlenül tömtem magamba az édességet. Amint megérkeztünk, kipattantam, fogtam egy pár zacskót (ami kettőt jelent, amiben alig volt valami), és elindultam ugrándozva a bejárathoz. Bevártam a cipekedő fiút, kinyitottam neki az ajtót, és megmondtam neki hova tegye le, ami annyit tesz, hogy felcipeltettem vele a nappaliba. Én a kis motyómmal betotyogtam az irodámba. Kikutattam a zsebemből a láncon lógó kulcsot, és kinyitottam az ajtóm. Amint beléptem, letettem az ajtó mögé a dolgokat a kis táskámmal együtt, és az asztalomhoz léptem. A székem támlájára terítettem a dzsekim, és levágódtam bele. "Csak alá kell írnom a dolgokat, meg le kell írnom az "él" státusz helyett hogy "életét vesztette" ugye...?" -kérdeztem magamban már előre unva az életem. Már nyúltam volna a szokásos papírhegy teteje felé, mikor lefagytam. Alig volt pár papír, a többi a "Kész" kupacban volt. Kikerekedett szemekkel néztem, majd levettem egyet a tetejéről. Ki volt töltve, alá volt írva, tökéletesen az Én írásommal. "Mi a....?!" -aztán elmosolyodtam, ami nálam a tabu témához tartozik. "Míg Én aludtam, Ő dolgozott...." - aztán gyorsan, szinte kapkodva dolgoztam. Vagy hat papírt kellett aláírnom, meg azt hiszem négynél az életét vesztette akármit, és kész is lettem. Vállamra dobtam a dzsekim, és az ajtóhoz léptem. Felvettem a dolgaim, és kiléptem az irodából. Gondosan ellenőriztem, rendesen bezártam-e az ajtót, és áttotyogtam a szobámba. Lerúgtam magamról a cipőm, ledobáltam mindent az ágyamra, az asztalomhoz lépve előkészítettem a laptopom, kiszedtem mindent a táskámból (amit aztán a helyére tettem), és körbe néztem. "Rendet kéne rakni...."-állapítottam meg, majd felszedtem a szennyesem a földről, amit a fürdőben lévő szennyeskosárba dobáltam, a tiszta ruháim összehajtogattam és elraktam. De mivelhogy itthon kell lennem, ezért előkerestem a kedvenc kinyúlt pulóverem, ami egy fenyő zöld darab volt, hátán a család címere (csak mert baromi jól néz ki...meg mert családi címer!), hozzá egy fehér, szintén eléggé kinyúlt rövidnadrág, és egy sötétszürke (majdnem fekete) combzokni, amin apró kocka minta díszelgett. A hajam is kibontottam, majd két copfba fontam. Fogtam a kis motyóm, és átköltöztem a nappaliba, ami a ház másik felében volt. Beléptem a hatalmas szobába, ahol egy hatalmas kanapé volt, előtte egy üveg dohányzóasztal, egy kisebb polcos szekrény ahol az x-box-om és a hozzá tartozó játékok illetve a TV kapott helyet. Volt még pár könyvespolc is, képek is, egy erkély ajtó, és tele volt minden ablakokkal. Levágtam magam és a cuccaim a kanapéra, bekapcsoltam a TV-t, és elkezdtem kapcsolgatni. Nem ment benne semmi érdekes, ezért bekapcsoltam egy zene csatornát, lejjebb halkítottam, és elkezdtem laptopozni. Egy idő után azt is meguntam, így félre tettem. Feltápászkodtam, és odaléptem a játékaimhoz. Keresgéltem, és találomra előhúztam a Borderlands 2 -t. Egész jól elvoltam azzal is, gyilkolásztam meg minden, de azt is meguntam. Telefonozni meg nem volt kedvem. Csak feküdtem ott, és gondolkodtam. Aztán inkább újra a TV-t kezdtem el bámulni. Bekapcsoltam valami filmet, nem is tudom mi volt a címe...mindegy!Elég jól elvoltam, még azt is majdnem elfelejtettem, hogy Erennek ma még nem láttam a pofáját....majd holnap!